A jövő humoros esküvőinek alapjai: a kft alapítás rejtelmei

Kiskorom óta életem részét képezi a humor és a beszéd. Szinte bármihez is fogok hozzá, az az elsődleges célom, hogy jól érezzem magam és ezáltal a környezetemben lévő emberek is jól mulassanak. Eddigi tapasztalataim alapján sikerrel szoktam járni, bár lehet, hogy csak baromi rendes ismerőseim vannak, és mindig megjátsszák, hogy vicces vagyok. Utóbbitól tekintsünk el és feltételezzük, hogy nekem van igazam!

Adta magát tehát, hogy valamilyen beszéddel kapcsolatos dolgot kéne tanulnom, ebből jött a kommunikációs diploma, majd a riporterképző iskola. Sikerült is elhelyezkednem olyan területen, amire mindig is vágytam, de ott kevés visszajelzés érkezik felém, én pedig szeretem látni, ha az embereket jókedv és boldogság árasztja el. Na, ekkor pattant ki az ötlet a fejemből!

Mi lenne, ha elkezdenék humoros eseményeket szervezni? A rendezvények kifejezés túl tág fogalom, elsőre nagy fába vágnám a fejszém, maradjunk egy konkrét eseménynél. Tekintve, hogy mostanában rengeteg ismerősöm megházasodott és volt szerencsém néhányszor jelen lenni, egyértelművé vált, hogy az esküvők mellett teszem le a voksom.

Ehhez viszont, bizony szükséges egy kft alapítása törzstőke megteremtésével. Na, itt jön a neheze, hiszen soha életemben egy kicsit sem konyítottam az efféle dolgokhoz.

Az egyik barátom is hasonló ambíciókkal bírt, így ő már alaposan körbejárta a témát. Első tanításai között szerepelt, hogy mindenképpen keressem fel azt a weboldalt, ahol ő is kezdte az egész kft alapításos, törzstőkés, mindenes projektjét. Így is tettem, és felkerestem a topcegalapitas.eu weboldalát! És mit ne mondjak, szinte mindent megtudtam erről az oldalról, amit így laikusként csak tudni akartam, ráadásul nagyon közérthető, emberi nyelven van minden leírva és megfogalmazva.

Természetesen az érdekelt a legjobban, hogy mennyi pénz, tanult kifejezéssel élve, törzstőke kell ahhoz, hogy valóra váljanak azok a humoros esküvők. A kft alapítás törzstőkéje el kell, hogy érje a minimum 3 millió forintot, ez lehet készpénz, és nem pénzbeli betét, apport is. Tehát elsődlegesen kéne 3 millió. Oké, de honnan a viharból szerezzek hirtelen ennyi pénzt? Aztán, ahogy néztem, másokat is ez foglalkoztatott a leginkább, hiszen a következő lenyíló fülecskénél kiderült, hogy nem kell azonnal az egész törzstőkét kifizetni, szélsőséges esetben akár nulla forinttal is neki lehet vágni. Az alapfeltétel persze az, hogy két éven belül azért be kell fizetni, de így is mennyivel barátibb, nem igaz?

Egyösszegben érzésem szerint én sem tudnék belevágni, de ha már csak a fele is menne, két éven belül van realitása, hogy fedezzem az egészet. Eddig is gondoltam, de itt megtudtam, hogy fontos a cég névválasztása is, egy vezérszóból és a végformából áll. Persze kismillió cégnév létezik már, így a létező cégnevektől 3-4 betűvel el kell térnie a miénknek is.

Ezt viszont gyorsan ki kéne találnom, hiszen akár már néhány napon belül be is jegyezhetik a kft-met. Névötletekkel nem állok jól viszont, ebben elkéne még egy kis segítség. Humor és esküvő az alaptéma tehát, ezt kéne valahogyan ötvözni. A humoros házasság még nem is hangzik rosszul az alliterációnak köszönhetően, jobb ötletem egyelőre nincs.

De a topcégalapítás honlapján nem csak cégalapítással kapcsolatos infókat olvashatunk, hanem vannak bizonyos szolgáltatásaik is, amik akár csomagként is igénybe vehetőek. Alapvetően háromféle szolgáltatásból választhatunk amúgy – vagy legalábbis az áll a honlapon -, saját székhellyel, budapesti székhellyel és IPA mentes székhellyel, utóbbiról nekem a sör jut eszembe, így erről még faggatnom kell majd a szakembert. Annyit viszont biztosan megértettem, hogy ha a szolgáltatás csomagok közül választunk, akkor a kft alapítása ingyenes, ami szerintem tök nagy spórolási lehetőség, hiszen maga az alapítás költsége elérheti akár az 50 ezer forintot is.

Nagyjából eddig jutottam a projektemben, az alapdolgokkal már tisztában vagyok, de egyik nap azért nem ártana beugranom az irodájukba egy részletesebb tájékoztatóra, a Bem Rakpartra. Ha tényleg olyan könnyen megy ez az egész, mint amilyennek tűnik, akkor elképzelhető, hogy hamarosan lejár a régi esküvők ideje és a Humoros Házasság KFT szó szerint örömapákat-anyákat termel majd a nagyvilágnak. Aki pedig hasonló megvalósításra váló álmokat dédelget, és többet is szeretne megtudni a kft alapítás és törzstőke témakörben, bátran nézzen körül a már említett weboldalon.