Már oviban is nagyon muzikális kiskölyöknek bizonyultam (még a tornázáshoz használt babzsákkal is doboltam), így aztán nem is volt kérdés, hogy anyukám zeneművészeti általános iskolába írat be, miután az oviból sikeresen elballagtam. (Bizony, volt ovis ballagásom! Arra is emlékszem, hogy a virágcsokorba tűzött szalagon hangjegyek és egy zongora volt felfestve.)

Először zongorázni, majd egy pálfordulást követően csellózni kezdtem, végül megint a zongoránál kötöttem ki, és annál is maradtam. Amit viszont mindig imádtam – az osztálytársaimmal ellentétben – az a szolfézs volt. Egész pontosan a kottaolvasást szerettem a legjobban, amiből hamar következett a zeneírás. Persze eleinte csak néhány hangból álló, még gyerekdalnak sem nevezhető korai „butuskák” születtek. Aztán, ahogy egyre idősebb és zeneileg érettebb, műveltebb lettem, úgy váltak az általam írt dallamok is egyre bonyolultabbá, néha sötétebbé, néha könnyedebbé. Egy időben szinte védjegyemmé vált a zeném komplexitása.

Az iskola után filmekhez és reklámokhoz kezdtem zenét szerezni, ahol a komplexitás iránti rajongásom inkább az ellenségem volt, mint a barátom. Hallottatok már bonyolult reklámzenét? Ugye, hogy nem…
A filmzenékbe továbbra is bele tudtam csempészni az egyéniségemet, és a rám jellemző összetettséget, de erre főleg csak kis költségvetésű művészfilmekben volt lehetőségem, ahol ugyan jellemzően szabadkezet kaptam, de a fizetésem is ennek megfelelően inkább jelképes, mint elégséges volt.

Még mindig szeretem magam feljátszani, és házi stúdiómban rögzíteni a dalokat. Ez így költséghatékony, és az évek során sikerült annyira profin berendeznem, hogy nem vehető észre minőségbeli különbség egy bérelt stúdióban felvett, és egy, az otthoni stúdióban felvett dal között.
Modern zeneszerzőként tisztában vagyok vele, hogy a számítógép legalább olyan fontos összetevője egy jó minőségű felvételnek, mint maga a hangszer. Ezért aztán a legfontosabb munkaeszközöm a szintetizátoromon kívül a laptopom.

A laptopomon tárolom a kész zenéimet, a félkész darabokat, de még a kis gondolatfoszlányokat is, amik már két hangnál többől állnak, és így lejegyzésre érdemesnek találtattak. A zeneszerzést vállalkozóként csinálom, így a cégemmel kapcsolatos adminisztrációhoz, ügyintézéshez is ugyanazt a számítógépet használom. Ezen kívül a laptopot természetesen magán célokra is befogom nap, mint nap. Magánjellegű levelezésemet is ezen folytatom, és a közösségi oldalakat is ezen böngészem.
Egyszerűen a laptop a jobb kezem a munkában, egy nélkülözhetetlen eszköz, és egy nagyon közvetlen jó barát. Ha történne vele valami, akkor alighanem csak hápognék, mint egy béna kacsa.

Úgy terveztem, hogy a napokban esedékes szülinapi bulimon is a multi funkciós csodamasinám fogja szolgáltatni a zenét. Van egy remek DJ programom, ami különösebb emberi beavatkozás nélkül is ügyesen keveri a zenelistába előre beválogatott számokat.
A buli napjának reggelén elkezdtem a nappaliból kihordani a felesleges (és adott esetben értékes vagy törékeny) tárgyakat, és a hangulatom megalapozásához már zenét hallgattam, amihez rákötöttem az ott lévő erősítőre a laptopomat.

A fotelt próbáltam éppen átgörgetni a nappali másik végébe, amikor a karfa kiálló része beleakadt a tápkábelbe, és a laptopom egy nagyjából két méteres repülésbe kezdett, majd hatalmas csattanással, és némi csilingelő hanggal kísérve ért földet. A vér is meghűlt bennem a hangtól. Borzalmasan megijedtem egyrészt a hirtelen zajtól, másrészt pedig – miután felfogtam, mit történt – attól, hogy vajon túlélte-e a laptopom.
Azonnal odarohantam, hogy kiderítsem, mégis mekkora a baj. Az erősítőt szerencsére nem rántottam le a géppel együtt, de a kábel kicsúszott a csatlakozóból, így most a laptopról szólt a zene. Ezt jó jelnek vettem. Ha nem hallgatott el teljesen, az csak jót jelenthet. Ahogy közelebb léptem – még hozzá sem értem, csak fölé hajoltam – a zene máris megakadt, mint egy régi bakelit, ugyanaz a taktus ismétlődött. Ajaj! Ez már biztosan nem jelent jót.
Óvatosan felemeltem, látszólag egyben volt, de a sarkáról levált egy kis darab műanyag, és mellette egy öt centiméteres darabon megrepedt a burkolat. Ennek tetejében a kijelző is teljesen sötét volt. Egyetlen dolgot tehettem, amit a korlátozott IT tudásom engedett: hosszan nyomtam a kikapcsoló gombot, annak reményében, hogy így majd kikapcsol a masina, de csak fájdalmasan berregte tovább azt a taktust, aminél elakadt. Kihúztam belőle a tápkábelt, de nem változott semmi. Mivel ezeknél a modern laptopoknál már nem kivehető az akkumulátor, mint a régieknél, ezért kénytelen voltam megvárni, hogy lemerüljön.

A buli jól sikerült, bár a kedvemre rányomta bélyegét a tudat, hogy talán minden újabb munkán odaveszett. A régieket szerencsére egy backup merevlemezen is tároltam, így azok biztonságban vannak. Az az igazság, hogy rémesen lusta és feledékeny vagyok… hiába vagyok tisztában azzal, hogy ilyen bármikor előfordulhat, és ezért minden nap le kéne mentenem, amit aznap dolgoztam, mégis jellemzően csak két-háromhetente jut eszembe.
Tehát jó esély van rá, hogy több hétnyi munkám elveszett. Közte annak a hamarosan induló reklámsorozatnak a zenéje is, amire nemrég kért fel az egyik nagy mobilszolgáltató, amolyan „last minute” megbízásként.

A buli utáni másnap szörnyen indult. Fájt a fejem, és a szokásos macskajaj is eluralkodott rajtam. Megettem gyorsan egy szalonnás rántottát kovászos uborkával (nagyapám tuti receptje a másnaposságra). Miután sikerült kicsit összeszednem magam, budapesti laptop szerviz után kellett néznem. Igaz, hogy szombat volt, de bíztam benne, hogy azért találok majd olyan céget, aki ilyenkor is nyitva tart.

Rettentően utálok telefonon internetezni, mert nem kényelmes rajta a gépelés és a böngészés is, de mivel a laptopom éppen öntudatlanul hevert az éjjeli szekrényemen, ezért kénytelen voltam mobilon pötyögve budapesti laptop szervizekre vadászni.
Találtam egy szimpatikus céget, ahol mind a budai, mind a pesti üzlet nyitva van szombaton is 9 és 13 óra között. Nagyon szimpatikus volt, hogy az oldalon azt is feltüntették, az üzletben lehetőség van bankkártyás fizetésre is. (Sok kis cégnél a mai napig nem lehet kártyával fizetni, hiába foglalkoznak adott esetben technológiával vagy szervizeléssel, ezen a téren megragadtak a kőkorszakban, és csak készpénzt fogadnak el.) Kicsit lejjebb gördítve még egy táblázatot is közöltek arról, hogy melyek a népszerű időszakok az üzletben. Eszerint a pesti üzletben az egész szombati nap forgalmas, míg a budai üzletben a délelőtt tizenegy és záróra közötti időszak a nyugalmasabb. Mivel amúgy is az esik közelebb hozzám, ezért mindenképpen a budai üzletben teszem tiszteletem. Nagyon hamar sorra kerültem az üzletben, alig kellett pár percet várakozni. Előzetesen nem fűztek sok reményt a javításhoz, de azt mondták, mindent megtesznek, hogy legalább a munkám ne vesszen el, amit a gépen tároltam.

Néhány nappal később megérkezett a várva várt telefont a budapest laptop szervizből, és el sem akartam hinni először a jó hírt. Sikerült megmenteni a laptopomat. Igaz, hogy a burkolat sérült marad, és komolyabb javítást is el kellett végezni, ami nem lesz olcsó mulatság, de az adatok megvannak, és a gépem is üzemképes.
Még aznap délután beugrottam a gépemért, és otthon rögtön használatba is vettem. Remekül működött, talán még gyorsabb is lett egy kicsivel, mint előtte. A repedést pedig elfedem majd egy vicces matricával.