Imádok olvasni. Több okból is. Nemcsak segít eligazodni a világban, nemcsak bővíti a szókincsem, de megismerhetek belőle gyönyörű történeteket emberekről, az élet működését vagy hasznos taktikákat, hogy elviselhető legyen egy nehéz hétköznap is.

Ismeritek Kosztolányi Dezső novelláját egy villamos útról? Esti Kornél novella. Az élet szimbóluma az utazás. Egy kínkeserves utazás, ahol a többi utas kézzel-lábbal tuszkolja le a szegény kisgyermeket, aki igyekszik hazajutni. Teljes erejéből kell kapaszkodnia, hogy ne zuhanjon ki a robogó járműből. Az életéért is küzd, nem csak a helyéért. Idővel aztán beljebb és beljebb jut, mígnem ülőhelyet is szerez magának. S amikor végleg megpihenne, a végállomáshoz érkeznek, neki pedig kesernyés, nem teljesen őszinte mosollyal végül, de le kell szállnia.

Kosztolányi, kedvenc íróm, felveti a kérdést, hogy kívánhat-e többet egy ember magának, mint egy ülőhelyet a zsúfolt villamoson a jégvirágos ablak mellett. Szerintem ennél pontosabban le sem írhatná egy borongós szürke nap lélektanát. Aki utazott már késő délután a négyes hatossal, az tudja, hogy ennél nincs többre szüksége senkinek az égvilágon. Löknek, taszítanak, miközben a villamos élesen vágtat a kanyarokban, s neked pedig úgy kell kapaszkodnod, mintha az életed múlna rajta.

Ilyesmikre gondoltam épp, kissé dühösen a délutáni zsúfoltságban, mikor figyelmes lettem egy srácra, aki tekintélyes kört alakított ki maga körül. Környezetében minden ember hátrált egy kicsit, és így mondhatom, elirigyeltem tőle a levegőt meg a területet.

Kis idő után rászántam magam, hogy megkérdezzem, mi a titka. Ő meg közel hajolt, és halkan, mint aki legféltettebb titkát árulja el éppen, elmondta, hogy a csizma. A motoros csizma. Lenéztem, és láttam, hogy egy méretes, hosszúszárú cipő van rajta. Kérdeztem, hogy mi köze mindennek az utasokhoz. Azt mondta, finoman rá kell lépni vele mindenki lábára a villamoson, lehetőleg többször, majd bocsánatot kérni, s kis idő múltán ismét rátaposni. Tuti taktika – így fogalmazott.

Nem tudtam, hogy szórakozik-e velem vagy sem, ezt ő is látta, ezért elárulta, hogy ez egy spéci motoros csizma, amit egyébként motorozáshoz használ, mert a protektoroknak köszönhetően védi a lábfejét. Plusz kényelmesebb, mint egy sima csizma, hiszen ezeket direkt úgy készítik, hogy ne érezze magát benne kellemetlenül, és külsőre se mutasson rosszul. Elegánsabb volt, mint sok embernek a lakkcipője, ez igaz. De azért kétkedtem, hogy jobb volna, mint egy utcai cipő, bár akárhogy figyeltem, nem tűnt másnak. Gumitalpú volt, bőrből készült, a férfi meg azt is elárulta, hogy vízálló. Még az én cipőm sem vízálló – mondtam neki kissé elkomolyodva. Nevetett. Azt mondta, jobban teszem, ha én is beszerzek egyet.

Még kicsit beszéltünk, s csak utána szállt le. Ekkor vettem észre, hogy a többi utas fokozatosan elkezdett közeledni felém ismét. Hiányozni kezdett a motoros srác, hogy megvédjen a többi utas összepréselő erejétől. Úgy tűnik, nem csak a könyvekből lehet jó taktikákat ellesni. Csak egy motoros csizma kell hozzá, semmi egyéb. Szerencsére van belőlük női is. Utánanéztem. Igaz, jogosítványom, na az még nincsen. De a boldogsághoz csak ülőhely kell, ahol megpihenhetünk, nem? Vagy legalább egy kis szabad levegő, egy kis terület a villamoson.