Apu eladta a stúdióját, amihez energetikai tanúsítvány kellett

Apukámnak saját zenei stúdiója volt, de most már csak otthon, hobbi szinten foglalkozik vele a teljes munkaidős állása mellett. A külvárosi telkünkön üzemeltette a stúdiót egy kis házikóban, amit direkt erre a célra rendezett be. Egy elhunyt rokontól örökölte a telket, ki is használta, mostanra azonban ráunt a felvétel-készítésre és mixelésre, inkább csak egy-két barát és a saját örömére kívánja folytatni otthon. Így a telket eladta a kis házzal, mert egyre kevésbé használta, a közhasználatú stúdiót pedig megszüntette. Volt egy-két kuncsaftja, akik szomorúak lettek emiatt, mert apukám jó áron dolgozott és nagyon jó füle van a keveréshez. Én is sajnáltam, hogy abbahagyta, de ha már nem akar vele foglalkozni, nem lehet erőltetni. Itthon továbbra is sokat gitározik, zongorázik, készít felvételeket, de már nem pénzért és nem akárkinek.

Amikor eladta a stúdió épületét, akkor szereztem róla tudomást, hogy egy ház eladásánál mennyi mindent el kell intézni. Az energetikai tanúsítványról például azelőtt nem is hallottam, pedig még nekem is jól jöhet egyszer. Minden eladásra kínált ingatlanról energetikai tanúsítványt kell kiállíttatni, amit az eladáskor át kell nyújtani az új tulajdonosnak az ügyvéd jelenlétében. Az ügyvéd beleírja az adásvételi szerződésbe, hogy megtörtént a dokumentum átadása, valamint a tanúsítvány hitelesített azonosítóját is feltünteti. Enélkül nem lehet ingatlan eladni 2012 óta. Apukám az interneten nézett utána, hogy milyen cégek foglalkoznak energetikai tanúsítvány készítésével és ezt találta: www.e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak/. Ezt a céget nagyon megbízhatónak találta, jó referenciákkal és visszajelzésekkel rendelkezett. Nem utolsó szempont a 100% elégedettségi garancia: amennyiben esetleg nem lennénk elégedettek a munkájukkal, visszafizetik a pénzünket.

www.e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak/

A cégnél nagyon nagy előny a rugalmas munkavégzés: apu hétvégén hívta fel őket és még aznap ki tudott jönni a helyi illetékes mérnök, hogy elvégezze a helyszíni felmérést. Itt lemérte a ház egyes paramétereit, majd ezeket az adatokat továbbította a cégnek. Ezek alapján készítették el a ház energetikai tanúsítványát és besorolták egy kategóriába. Elég jó besorolást kapott az ingatlan, azonban ez az árat nem befolyásolja, bár nem állíthatjuk, hogy egyáltalán nem számít. Mindenki szívesebben költözik egy energiatakarékos, felújított, modern épületbe, mint egy korszerűtlenbe. Elég hamar meg is lett a vevő, így gyorsan el kellett készíteni a tanúsítványt. Ez nem jelentett problémát, ahogy a https://www.e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak/ oldalon is olvashatjuk, a dokumentumot 24 órán belül kézhez kapjuk, és ezért nem számolnak fel sürgősségi felárat, mert nekik ez a tempó a természetes. Ha még ennél is gyorsabban szeretnénk megkapni a dokumentumot az adásvételi szerződés megírása miatt, akkor 6-12 órán belül kérhetjük, hogy küldjék meg SMS-ben a tanúsítvány hitelesített azonosítóját, így már elkészülhet a szerződés.

A dokumentum kézbesítését egyébként többféle módon is kérhetjük: elektronikus úton, azaz e-mailben vagy pedig futárszolgálattal. A https://www.e-tanusitas.eu/energetikai-tanusitvany-arak/ oldal felhívja a figyelmünket arra, hogy mennyire megéri az elektronikus utat választani. Így ugyanis 500 Forint kedvezményt kapunk a tanúsítás árából, sokkal gyorsabban megkapjuk, és ráadásul környezetbarátabb is, mint a másik kézbesítési mód. Minden megrendelés mellé ingyen kiküldenek egy Ingatlan Kisokost, hogy tájékozódhassunk az ingatlanokról, lakásfelújításról, takarékosságról az otthonunkban és egyéb hasznos dolgokról. Apukám nagyon elégedett volt a cég munkájával, úgyhogy nem bánta meg, hogy őket választotta.