Koncert és új ruha

Oda vagyok a kulturális programokért, nincs olyan része, amit ne szeretnék. Rengeteget járok koncertekre, könyvbemutatókra. Szerencsére a barátaim nagy része vevő ezekre a programokra, ezért sosem kell egyedül elmennem, mindig akad valaki, aki szívesen elkísér.

A múltkor például egy komolyzenei koncerten voltunk két barátnőmmel, Bach darabokat játszottak, ami az én személyes kedvencem. Nagyon jó koncert volt, mindannyian élveztük a dolgot, annak ellenére, hogy a koncert végén történt egy kisebb baleset. A ruhám a koncertterem kijáratánál beakadt az ajtóba, de én ezt nem vettem észre, és ahogyan továbbmentem, elszakítottam a szép új darabot. Nagyon mérges lettem, mert ez volt az első alkalom, hogy viseltem, és úgy terveztem, hogy most egy darabig nem is kell vennem csinos ruhát, mert ebben el tudok menni a színházi előadásokra, koncertekre. Hát mit ne mondjak, elég rövid életű volt a dolog.

Hazafelé aztán a lányokkal a ruhákról beszélgettünk. Mondtam nekik, hogy azt sem tudom, mikor lesz időm elmenni új ruhát venni, pedig nagyon kellene, mert két hét múlva színházba megyek, és nem lesz mit felvennem.

A többiek biztattak, hogy keresgéljek a neten, mert szép számmal vannak a neten női ruha webáruházak.

Én eddig sosem mertem az internetről ruhát rendelni, mert féltem, hogy nem lesz jó a méret, de úgy tűnik, hogy most feladom ezt a szokásomat.

Laura az egyik barátnőm, aki részt vett a koncerten, mondta, hogy van egy női ruhákat értékesítő webáruház, ami szerinte nagyon jó, majd átküldi a honlap címét, ott biztosan találok megfelelő ruhát.

Megköszöntem neki, mert egyáltalán nem vagyok otthon ebben a témában.

Másnap aztán el is kezdtem nézelődni a honlapon, tényleg nagyon széles választékot találtam a ruhákból. Írtam is Laurának egy sms-t, hogy még egyszer megköszönjem a dolgot, azt hiszem, ezzel a tanácsával most kihúzott a csávából.

Találtam is két olyan ruhadarabot, ami nagyon tetszett, gyorsan megrendeltem őket, hogy megérkezzen a csomag, mielőtt a színházba mennék.

Remélem, hogy ha megérkezik a csomag, minden fenntartásom elszáll a női ruha webáruházakkal kapcsolatban. Persze átküldtem Laurának a képeket a megrendelt darabokról, mondta is, hogy jól néznek ki, úgyhogy ő is ránéz az oldalra, mert már vagy 3 hónapja nem vásárolt semmit.

Ez az én mércémmel mérve nem túl sok idő, de Laura majdnem minden héten vesz valamilyen új ruhát, így nála már nagyon sok időnek számít. Kérdeztem is tőle, hogy mi van vele, csak nem beteg volt? Mondta, hogy nem, de akadt némi problémája az autóval, néhány alkatrészt ki kellett cseréltetnie, így az utóbbi néhány hónapban beáldozta a „ruhapénzt” a kocsi miatt.

Szegényke, őszintén megsajnáltam, de büszke is voltam rá, hogy képes ekkora önuralmat gyakorolni. Meg is beszéltük, hogy átmegyek hozzá valamelyik nap, és együtt böngésszük végig a honlapot, mert én sem néztem át az összes ruhadarabot, hanem csak addig keresgéltem, amíg az a kettő, amit meg is rendeltem, meg nem lett.

Szóval most itthon ülök, pont lenne időm böngészni a női ruha webáruházak között, de nem teszem, mert holnap megyek át Laurához, nem lenne fair. Viszont valamivel el kell terelnem a figyelmem, mert most engem is beszippantott ez a téma, ami alapból nem is érdekel annyira.

Mindjárt be is rakok valami zenét, hogy eltereljem a figyelmem, mert elég nehezen megy.