Elmesélek egy történetet arról, hogy érheted el az álmaidat – akkor is, ha igazából te magad állsz az útjukban.

A motoros filmek egy külön világ – van, aki imádja a Szelíd motorosokat, más pedig húsz perc után bealszik rajta, annyira unalmasnak találja. Én személy szerint az előbbiek közé tartozom: kisgyerekkoromban láttam először apámmal, amikor leadták a tévében, és azonnal meg is kellett kapnom (akkor még) videokazettán, hogy aztán rongyosra nézhessem néhány hét alatt.

Nem tudom pontosan, mi fogott meg benne annyira, hiszen messze túl kicsi voltam ahhoz, hogy pontosan értsem az üzenetét, a mondanivalóját, de az egészen biztos, hogy a motorozás azonnal az egyik első nagy álmommá vált.

A gyerekkori álmok nem mindig válnak valóra – elsőre

Életem első két évtizedében ez az álom megmaradt a képzelgések szintjén: továbbra is faltam a motoros témájú filmeket, a jobbakat és a borzasztóan rosszakat egyaránt, sőt, néhány regény is a kezembe került, bár be kell vallanom, azok számomra nem ragadták meg eléggé a motorozás hangulatát.

Nem tudom megmondani, hogy pontosan miért nem pattantam soha motorra, ha ennyire érdekelt eközben a téma. Talán a bizonytalanság a válasz. Nem volt senki a környezetemben, aki beránthatott volna ténylegesen is ebbe a világba, viszont a motoros szubkultúrát valamiért egy nagyon zárt csoportnak éreztem, és nem volt merszem ahhoz, hogy megpróbáljak belépni közéjük.

Egy barát megadhatja a kezdő lökést

Azért gondolom, hogy a bennem lévő bizonytalanság volt az oka mindennek, mert végül csak egy kis bátorítás kellett ahhoz, hogy megtegyem az első lépést. Az egyetemen megismerkedtem Márkkal, akivel az évek alatt a legjobb haverok lettünk, annak ellenére, hogy én a klasszikus irodalmár alkat vagyok, ő pedig a vagány, csajozós, néha akár balhézós típus.

Vele nézettem meg néhány motoros filmklasszikust, és bár a mai napig nem tudom, tetszettek-e neki egyáltalán, az biztos, hogy hatással volt rá az, ahogy én rajongtam értük. Amint a végére értünk az egyik filmnek, csak annyit mondott: „Gyere, menjünk egy kört!”

A sokk hatására az első másodpercben azt sem tudtam, miről beszél, aztán amikor fölkelt, és vette a kabátját, akkor esett csak le, hogy a motorjára gondol. Először ösztönösen le akartam beszélni a dologról, de ő nem engedett – és én sem akadékoskodtam sokáig.

Szerelem első (vagy épp második) látásra

Márk mögött ülve ugyan csak utasként élvezhettem a motorozást, de így is felejthetetlen élmény volt – és nem utolsó sorban olyan élmény is, amit minél hamarabb újra át akartam élni. Néhány napnyi álmodozás kellett ahhoz, hogy végre eldöntsem: elkezdek motorozni!

Most, hogy volt már valaki, aki segíteni tudott, nem is tűnt annyira ijesztőnek az egész. Bármilyen kérdésem volt, Márk türelmesen válaszolt, tanácsokat adott és bíztatott. Valószínűleg neki is tetszett a gondolat, hogy végre lesz a városban is egy haverja, akivel motorozni tud (minden más motoros ismerőse lent volt Pécs mellett, és velük így nem tudott elég gyakran találkozni).

A tanácsoknak megfelelően persze még egy kisebb motorral kezdek majd, de nem akarok addig megállni, amíg nem találok egy olyan erős motort, mint amilyen a Szelíd motorosokban van. A biztonságról persze nem szabad megfeledkezni, úgyhogy elkezdtem nézegetni a neten a bukósisakokat és motoros kabátokat, és bár én magam nem értek hozzájuk, Márk tanácsai, meg a saját ízlésem alapján hamar megtaláltam azt, amelyik a legjobb lesz nekem.

Mit szóltak otthon?

Mondanom sem kell: anyám majdnem elájult, amikor elmondtam neki, hogy mire készülök. Egy anya ösztönösen tiltakozik az ellen, hogy az egyetlen kisfia (az ő szavaival élve) egy „kétkerekes halálgépre” üljön, de hamar megy tudtam győzni arról, hogy biztonságban leszek, ráadásul egy egészen kis motorral kezdek. Arról még nem kell tudnia, hogy a jövőben fokozatosan egyre nagyobbra fogok majd váltani.

Apám szintén nem örült a dolognak, de ő inkább csak a pénzpocsékolást látja benne. Szerintem, ha látni fogja, mennyire élvezem a dolgot, hamar el fogja felejteni, mennyibe is került ez nekem. A nővérem egy teljesen más tészta: ő azonnal fellelkesült, amikor elmondtam neki, és kérte, hogy vigyem majd el egy-két körre. Annyira tetszik neki a dolog, hogy szerintem, ha látja, hogy nekem mennyire bejön a dolog, ő is el fog kezdeni motorozni. Sokszor inspiráljuk egymást ilyen téren, úgyhogy a motorozás kapcsán miért ne lenne így?

Motorozni kezdek!

A mérleg tehát ki van egyensúlyozva: a két szülőnek nem tetszik túlságosan a dolog, a nővérem, meg Márk pedig határozottan lelkes a gondolattól. Így a végső döntés csak rajtam múlott, én pedig egyértelműen az „IGEN” felé hajlottam. Alig várom, hogy megvegyem az első motoromat. Persze nem gondoltam, hogy a megtakarításaimat erre fogom költeni, de igazából még pont van erre keretem, ha pedig boldoggá tesz, akkor miért ne érné meg tökéletesen?

Persze a megfelelő motor kiválasztása nem lesz olyan egyszerű, mint a motoros kabáté. Ehhez már tényleg 100%-ban Márkra kell hagyatkoznom, aki gyakorlatilag gyerekkora óta ebben a világban mozog, hiszen neki már a nagyapja is motorral járta országot.

Hogy miért meséltem el most ezt nektek? Hogy megmutassam, igazából milyen hihetetlenül egyszerű elérni az álmokat. Én egyedül azért nem akartam motorozni, mert féltem, és mert nem akartam kimozdulni a komfortzónámból. Utólag visszatekintve már bánom, hogy nem szántam el erre magamat korábban, és ki tudja, mi lesz még itt, ha végre tényleg a saját motoromra ülhetek?

Szóval, ha neked is van egy álmod, akkor bátran tedd meg az első lépést felé: és látni fogod, hogy annyira nem is elérhetetlen, mint azt elsőre gondolnád!