Egészen kisgyermekkorom óta nagyon szeretem a zenét. Már általános iskola alsóban elkezdtem szolfézs órákra járni, majd hosszú évekig gitároztam. Ezt utána folytattam egy kis magánénekléssel, majd biztos, ami biztos ének-zenei gimnáziumba mentem tovább. Mire felnőttem persze rájöttem, hogy nem fogok életem végéig csak zenével foglalkozni, mert sajnos a tehetségem minden igyekezetem ellenére kevés hozzá. Illetve komoly gondot kezdett okozni az is, hogy be kellett látnom, hogy nem vagyok egy színpadi jelenség, mivel szörnyű lámpalázam lesz és leginkább csak kellemetlenül érint, ha mindenki engem néz.
Ettől függetlenül, természetesen mindig nagyon közel maradtam a zenéléshez, a zene hallgatáshoz, énekléshez és az egészhez úgy egy az egyben. Mielőtt megszületett a kislányom heti program volt, hogy koncertekre járjunk és tomboljunk a különböző előadók bulijain, amiket nagyon élveztem mindig is. Számomra ez a kikapcsolódás egy olyan formája, ami verhetetlen és abszolút felülírhatatlan. A fesztiválok, a koncertek, ezek szerintem egy olyan önfeledt életérzést adnak, amit nálam még más ne tudott. Most már nem tudok hetente koncertre járni, de amikor úgy érzem, hogy nagyon elegem van, akkor kicsit meg szoktam lógni a családi dolgok elől és elmegyek egy igazi nagyot tombolni és ugrálni. Ezután pedig igazi kisimult anyukaként tudok visszatérni a családomhoz.
Az elmúlt években tűnt fel, hogy most már viszont mindenki, folyamatosan videóra vesz mindent a szórakozóhelyeken. Eleinte furcsa volt és nem értettem. Főleg, hogy én, amilyen béna vagyok, valószínűleg leejteném a készülékem és nézném, ahogy darabokra törik, vagy átsétálnak rajta.
Ezt az eszmefuttatást természetesen nem egyedül vittem véghez a kis fejemben, hanem hangosan az egyik barátnőmmel. Ő mindjárt rávágta, hogy nem gond, mert manapság újra divat a mobiltelefon felvásárlás. Majd mesélt az LCDFIX nevű cégről, akiknél ő is olvasott erről és már éppen fontolóra vette, hogy átnézi, melyik nem annyira régi készüléke van még meg, hogy bevigye. Ugyanis az LCDFIX foglalkozik többféle márkájú telefonnal, akár mobiltelefon felvásárlással kapcsolatban, de akár abban az esetben is, ha tényleg pofára ejtjük a telefont videó készítés közben és javításra szorul.
Tulajdonképpen egészen sokféle szolgáltatásuk van. Kezdve a mobiltelefon felvásárlással és folytatva a kijelző cserével, akkumulátor cserével. Ezeken kívül pedig találunk náluk fóliákat és felújított mobiltelefonokat is. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb szolgáltatásuk egy órán belül el is készül, addig pedig nyugodtan megihatunk egy kávét, vagy sétálhatunk egyet az Alle Bevásárlóközpontban, hiszen egy ilyen szuper, központi helyen található a bolt. Mivel márkafüggetlen, így a legnagyobb telefonmárkákkal mind foglalkoznak és gyors segítséget tudnak adni.
Szóval ezen morfondíroztunk a buli közepette, hogy végül is, ha valaki itt összetöri a telefonját, akkor majd elmegy egy gyors kijelző cserére az LCDFIX-be vagy, ha már úgyis le akarta cserélni a telefonját, akkor egyszerűen benevez egy mobiltelefon felvásárlásra. Vagy, ha pedig nagyon gyorssegély kell, akkor ott van a lehetőség, hogy nézzen magának egy felújított készüléket. Nekem talán ez az opció a legszimpatikusabb, hiszen amennyire van rá lehetőségem igyekszem kerülni a túlfogyasztást. Hiszen, ha valamit meg lehet vásárolni használtan vagy meg lehet javítani, akkor nem biztos, hogy szükséges azonnal egy újért szaladni.
Mindenesetre ott a szórakozóhely közepén egészen hosszú ideig sikerült ezen elcsacsognunk, miközben tippelgettük a videó készítő sokaság korát, illetve, hogy vajon hányszor is sikerült már ilyen körülmények között elejtenie a telefonját, illetve, hogy vajon mekkora károkat szenvedett a zuhanás közepette. Időnként egy-egy zene visszahúzott minket a buliba, hiszen mégis csak a zene szeretete volt, ami miatt ott voltunk, de mindent összevetve nem sikerült elrugaszkodnunk a témától egész este.
Őszintén foglalkoztat, hogy vajon ezeket a videókat utána nézegetik is vagy a közösségi médiába használják fel. Azt erősen kétlem, hogy erről akarnák a zenét visszahallgatni, hiszen azért ennél jobb minőségben is van erre lehetőségük.
Mondjuk az is nagyon érdekelne, hogy az LCDFIX-hez vajon milyen sűrűn érkezik olyan ügyfél, aki egy szórakozóhelyen törte össze a telefonját. El tudom képzelni, hogy a hétvége felé több a munka, mint egy sima hétköznapon. Mondjuk egy olyan felmérés és is nagyon érdekelne, ahol kiderül, hogy vajon mennyien foglalkoznak azzal, hogy a telefonjukat mondjuk mobilfelvásárlással tovább adják, ahelyett, hogy bedugják a szekrény mélyére, illetve, hogy milyen sűrűn döntenek úgy az emberek, hogy inkább egy használt, felújított készüléket szereznek be, ahelyett, hogy kiadnának egy vagyont az éppen aktuális legújabb verzióra. Persze, tudom, hogy annak is meg van a maga szépsége, hiszen lehet rá menő, új tokot szerezni, mindenféle fóliát. Az LCDFIX-nél például fóliák is vannak, amiket akár házhozszállítással is megrendelhetünk, ha egyébként más feladatunk nincsen a környéken.
A zene és a koncertek mellett a házhozszállítás is nagyon jó barátom. Mondjuk vele akkor lettem igazán jóban, amikor anya lettem és nem volt annyira komfortos a mászkálás.
Szóval végül is arra jutottam, hogy a zene és az LCDFIX erős összeköttetésben állhat egymással, hiszen biztos vagyok benne, hogy egy vadabb buli után sokan járnak úgy, hogy a telefonjuk sem ússza meg ép bőrrel, vagy éppen kijelzővel. Mindenesetre jó tudni, hogy van olyan hely, ahol akár mobiltelefon felváráslás a cél, akár kijelző csere vagy fólia vásárlás, tudnak majd segíteni. Az pedig, hogy mindez egy helyen van végképp vagyon kényelmes és hasznos. Miután pedig egy órán belül készen vannak a legtöbb dologgal, így ebben az egy órában több hasznos dolgot is lehet csinálni, mint azt már említettem. Ez egy olyan intervallum, ami alatt bevásárolhatunk, ebédelhetünk, de ha éppen nincsen kedvünk semmihez sem, akkor leülhetünk és meghallgathatjuk a kedvenc lejátszási listánkat. Így kicsit vissza is ugorhatunk egy koncertre vagy számunkra emlékezetes buliba.
Szóval a legutóbbi kikapcsolódós, csajos bulim így telt. Elmélkedve ezen az érdekes kérdésen, hogy, hogyha a zene miatt megyek el egy koncertre, akkor tudom úgy igazán élvezni a zenét, ha közben végig videókat veszel fel vagy ez kicsit megöli a hangulatot. Másrészről azt gondolom elég jól kiveséztük, hogy hol és, hogyan tudnak nekünk segíteni, akár egy túl jól sikerült buli után, akár csak akkor, ha megunjuk a telefonunkat és inkább tovább adnánk, vagy, ha éppen nem unjuk meg, de szükségünk lenne egy felújított, működő készülékre. Ezek mellett pedig azt gondolom azt is jól átbeszéltük, hogy milyen további szolgáltatások vannak az LCDFIX-nél. Szerintem előbb vagy utóbb ezekre mindenkinek szüksége lesz, hiszen egyenlőre én még nem találkoztam törhetetlen telefonnal. Szóval jól jön, ha az ember tud egy márkafüggetlen gyorsszervizet, ahová bármilyen problémával fordulhat. Az pedig még jobb, ha nincsen probléma, hanem csak egy új fóliáért szeretnénk beszaladni.