Humoros póló nyomtatása a kis zenésznek

Van egy barátnőm, Csilla, aki imádja a zenét. Már kiskorától fogva zongorázik, és nagyon szeret énekelni is. Kicsit idősebb nálam, 15 éves. Pont egy évvel nagyobb, mint én. Szerencsére felvették egy zenei szakközépiskolába, és így a szokásos tantárgyak mellett rengeteg zeneelméletet és hangszerismeretet tanul. Az egyik barátnőmmel kitaláltuk, hogy egy közösen vett ajándék jó lehet a 15. szülinapjára. Így hát ötletelni kezdtünk.

– Vegyünk neki egy bögrét. – szólalt meg hirtelen Fanni.

– Áh, a bögre az béna. Azt csak az ötlettelenek vesznek! – mondtam neki. – Nem hiszem, de szerintem nincs is ilyen szó, hogy „ötlettelenek”. – vágott vissza.

– Akkor is, a bögrénél jobb ötlet kell! – válaszoltam.

Sokáig morfondíroztunk, majd Fanninak ismét eszébe jutott valami:

– Akkor vegyünk neki egy pólót! Egy vagány pólót!

– Hmm… ez jól hangzik. – mondtam. – De milyet? És tudod egyáltalán a méretét?

– Hát, nem nehéz kitalálni, szerintem S-es.

– S-es? Hát az igaz, hogy elég vékony, de magas is. Mi lesz, ha kicsi lesz rá hosszúságba? És kilóg majd a dereka?

– Akkor vegyünk M-est. Az tuti jó rá!

– Na és mégis milyen pólóra gondoltál?

– Hát… sétálhatunk a plázában egy csomót, és keresgélhetünk, vaaagy… alkothatunk valami kreatívat! – derült fel.

– Hmm, nem rossz, nem rossz! De ha a mi kézügyességünkre van bízva a dolog, akkor nem sok jót remélhetünk! – böktem oldalba. Ezen felkacagott. – Az igaz! De itt nem a mi kézügyességünkről van szó. Hanem arról, hogy kitalálunk valamit, és azt majd mások megvalósítják!

– Mire gondolsz, Fannikám? – Pólónyomtatás, póló feliratozás… hallottál már ilyenről?

– Hallottam! De ez nem nagyon drága?

– A lolmarkt.hu-nál nem drága a póló nyomtatás. Akármilyen koncepciót el tudnak készíteni. És még ki is szállítják rövid időn belül! 10 ezer pénz felett pedig nem kell szállítási költséget fizetni!

No, ez igazán jól hangzik! Kezdünk belejönni az ötletelgetésbe! – Mármint én, kezdek belejönni. – húzta ki magát. – Te csak válogatsz!

– Na de, héj. Persze! Te vagy az ötletelgető, én, pedig aki megmondja, hogy mi lesz. A nagyobb felelősség nálam van!

– Na, jó! Akkor nézzük meg azt a weboldalt.

Fanni megmutatta a lolmarkt.hu-t. Nem is nézett ki rosszul, nagyon igényesen elkészített weboldallal volt dolgunk, ahol az online rendelés is nagyon egyszerűnek tűnt. Csak beírtuk az adatokat, és pár nap múlva házhoz is szállították a pólót. És hogy milyen felirat szerepelt rajta? Nem más, mint az, hogy „MI-TI-SZÓ?”. Mindketten elég szellemesnek gondoltuk ezt a kis mondatocskát, és biztosak voltunk benne, hogy Csillának is tetszeni fog, mivel az EFOTT fesztiválon ezt tetováltatta a karjára. Természetesen lemosható volt a tetoválás. A póló és a felirat minősége egyaránt megfelelőnek bizonyult, legalábbis szemmértékre úgy tűnt. Mikor Csilla megkapta az ajándékát, és kibontotta, látszott rajta, hogy nagyon örül neki. – Aztaaa! – csodálkozott. – Hol kaptatok ilyet? Én már mindenhol kerestem! – Mi csináltattuk! – mondta Fanni. – Speciálba neked! – Köszönöm szépen, lányok! – mondta, és megölelt minket. Csilla azóta is hordja a pólóját, és sokan megkérdezik tőle, hogy hol vette. Ő pedig mindig elmondja, hogy a barátnőitől kapta ajándékba. Ilyenkor pedig mindig irigykedve néztek rá. Hát igen, kevés embernek van ilyen jó baráti köre!