Kilenc éve játszom ugyanazzal a három emberrel, és nyolc éve mindig ugyanaz a mondat hangzik el fél óra után: „Hangolj már rá, öreg.” Én meg hangolok, mint egy megszállott, aztán két számmal később megint elmászik a húr. Sokáig tényleg azt hittem, hogy én vagyok a hanyag a bandában.

A próbákat egy nagyszülőktől maradt vidéki házban tartjuk, ahol az egyik nagyszoba lett a birodalmunk. Régi ház, vastag falakkal, jó akusztikával, a szomszédok pedig annyira toleránsak, hogy néha még ki is jönnek a kerítéshez, ha valami tetszik nekik. Egyetlen dolog van, ami mindig zavart: ha valaki bejön az utcáról, a levegő rögtön megérkezik vele.

Novemberben ez már komikus volt. A dobos kiment cigarettázni, mi hárman pedig a kabátunkban vártuk vissza, mert a hideg egyenesen a szoba közepéig sétált. A basszusgitáros akkor mondta, hogy szerinte nem a húrjaimmal van baj, hanem a hőmérséklettel, ami húsz perc alatt öt fokot esik.

Karácsony után a bátyám járt nálunk, körbenézett, és tett egy megjegyzést, ami után nem tudtam tovább halogatni.

Ő tavaly cserélt le a miénknél sokkal rosszabb állapotú szerkezetet, és azt mondta, ne a legolcsóbbat keressem, hanem azt, ami tényleg zár. Megmutatta az ajtoablakbirodalom.hu kínálatát, ahol acél, fa, fóliázott MDF és műanyag változatok is szerepelnek, és azt javasolta, először az alapanyagot döntsem el, mert onnantól minden más egyszerűbb lesz.

Nekem egy vidéki háznál a fóliázott MDF tetszett meg, mert a fás hatást szerettem volna megtartani. A Tarodi greko fóliázott MDF modelljük 164.990 Ft-tól szerepel, kilenc színben, ami bruttó irányár, tehát szaküzletenként eltérhet. A kültéri bejárati ajtó nálunk közvetlenül az utcára néz, úgyhogy a színválasztásnál a homlokzathoz igazodtam, és a sötétebb tónus mellett maradtam.

A többiek persze véleményezték az egészet, mert egy zenekarban semmi nem marad magánügy. A dobos szerint mindegy, hogy néz ki, csak zárjon rendesen, a billentyűs viszont fél órán át magyarázta, hogy a ház stílusához mi illik. A végén a bátyám mondata döntött: azt kérdezte, tíz év múlva melyiket bánnám meg jobban. Ez egyébként elég jó kérdés minden vásárlás előtt, csak ritkán jut eszünkbe.

Az árgarancia rendszerük is szimpatikus volt. Azt írják, hogy azonos műszaki tartalom esetén náluk a legjobb ár, és egyenesen arra biztatnak, hogy versenyeztessük meg őket. Nem szoktam hinni a nagy szavaknak, de azt megbecsülöm, ha valaki maga hívja ki maga ellen a versenyt. Az ajánlatot ráadásul a mi nyílásméretünkre szabták, nem egy sablonos árlistát kaptam vissza.

A felmérésnél derült ki, hogy a nyílás két centivel keskenyebb annál, mint amit a saját mérőszalagommal kihoztam. Egy nyolcvan éves vidéki háznál ez nem is meglepő, viszont pont ez az a két centi, ami miatt egy szerkezet vagy a helyére kerül, vagy hetekre bent ragad a raktárban.

A zenében amúgy pontosan ugyanez a helyzet a körülményekkel. Egy fahangszer folyamatosan reagál a hőmérsékletre és a páratartalomra, ezért van az, hogy egy hideg teremben húsz perc alatt szétesik a hangolás. A régi klubokban nem véletlenül tartották melegen a helyiséget már a próba előtt. Mi kilenc éven át fűtetlen szobában kezdtük a délutánt, aztán csodálkoztunk, hogy az első két szám mindig recseg. Ez nem tehetség kérdése, hanem fizika.

A csere végül olajozottabban ment, mint gondoltam. A kültéri bejárati ajtó beépítésénél végig ott ácsorogtam, mert kíváncsi voltam, hogyan igazítják be, és a végén kipróbáltam, mennyire könnyen csukódik. Egy kültéri bejárati ajtó esetében nálam ez volt a döntő szempont, mert ha nehezen jár, akkor senki nem fogja becsukni maga után.

A következő próbán egyszer sem kellett kabátot vennem. A dobos kétszer is kiment, és a szoba hőmérséklete a helyén maradt, én pedig a második óra végén vettem észre, hogy még mindig ugyanabban a hangolásban vagyunk. A basszusgitáros ezt persze azonnal felhozta, és azóta a banda kedvenc poénja, hogy nyolc éven át egy ajtó rontotta a játékomat. Ha valaki hasonló huzatos helyiségben zenél, én is ott kezdeném a keresést, ahol én: az ajtoablakbirodalom.hu kínálatánál.